Szinetár Dóra is segít
2010.06.26. 20:57
Július 3-án a Budapesti Operettszínház is csatlakozik azokhoz, akik segíteni szeretnének az árvízkárosultakon.
A Hoztam egy dalt Szendrőládért! című előadáson a népszerű teátrum sztárjai lépnek színpadra, köztük Szinetár Dóra (33) is, aki maga is járt a katasztrófa sújtotta területeken.
Gondolom, nem volt kérdés, amikor felkérték, csatlakozzon a segélykoncert fellépőihez.
– Természetesen. Az utóbbi időben többször jártunk a környéken, és a híradásokban is nyomon követjük az eseményeket. Szörnyű látni, hogy az embereknek a sok munkával és energiával felépített házát csak úgy elviszi a víz, nem is beszélve arról, hogy ezzel egy múlt, egy élet, az emlékek vesznek kárba. Idős embert is csak akkor láttam sírni, amikor katasztrófákkal kapcsolatban megszólaltak. Ráadásul nekünk személyes kötődésünk is van az árvízhez.
Ez mit jelent?
– Nagymamám meséli mindig, hogy 1956-ban őket miként árasztotta el a víz, hogy csónakkal lehetett csak közlekedni. Ez nagyon bennem maradt.
Mivel készülnek a fellépők?
– Egyértelműen olyan emberek jönnek majd el erre az előadásra, akik szeretik a színházat és ezt a társulatot. Nekik éppen ezért szeretnénk valami különleges műsorral készülni, így mindenki olyan dalt énekelt, amit ezen a színpadon még nem tett. És szívesen vesszük, ha esetleg a jegy árán felül is támogatják ezt a települést, hiszen ott hatalmas szükség van minden forintra.
|