- Miért nem kopogott? Már vagy negyedórája bejöhetett volna. Még jó, hogy kijöttem szétnézni...  (mondja mosolyogva, miután kinéz az irodája ajtaján)

Azt hittem, tárgyal...

- Hozzám bárki bármikor bekopoghat. Akár tárgyalás közben is. Gyakran törik rám az ajtót színészek, zenészek, karmesterek. Nyitott iroda az enyém. De telefonon is elérhető vagyok a munkatársaimnak. Ha valakinek valami baja van, felhív telefonon.

Akkor ezek szerint ez nem egy szokványos direktori iroda. Már csak azért sem, mert még egyetlen színházigazgató szobájában sem láttam szobabiciklit. Varrógépet már igen, de szobabiciklit még nem. Ezt használja is, vagy csak fogasként funckionál?

- Természetesen használom. Sokat vagyok bent. Általában reggel 9-től este 11-ig , s az üresjáratokat ki szoktam használni. Napi félórát biciklizéssel töltök, ami nagyon jót tesz, mert nem csak a lábat és az ereket tartja karban, hanem az agynak sem rossz. Ugyanis, miközben biciklizem, folyton ötletelek. Rengeteget sportolok. Minden reggel egy órát tornázom, egyetlen nap sem marad ki.

Becsületszóra minden nap?

- Nézze, ez nem lustaság kérdése... 30 éves koromban elkezdett fájni a fejem, és azt mondta a doki, hogy tornázzak naponta, lehetőleg reggelente tíz percet. És az a tízperces reggeli torna rendbe is tette a dolgot. Attól fogva nem fájt a fejem. Öt év múlva éreztem ismét, hogy visszatért a fejfájás, s akkor növelnem kellett a torna idejét. Ezért tartok most egy óránál. Ebben sok szabadgyakorlat van: törzshajlítás, fekvőtámasz, felülések, különböző meditációs gyakorlatok. Lemegyek alfába. Tehát nem csak testileg, de lelkileg is rendben tart ez a torna. És ez idő alatt számos problémát meg tudok oldani a fejemben, megoldást találok a nehezebb kérdésekre is. Olyankor valahogy jobban fog az agy. És közben a saját lelki higiéniámmal is foglalkozom.

Sok titkok tudója ez a kanapé, ahol most ülünk?

- Ha ez a kanapé mesélni tudna, abból sok könyv születne. Egy direktor olyan, mint egy jó orvos: mindent tud. Nagyon közvetlen a kapcsolatunk a színészeimmel. Dolhai Attilával, Janza Katával,Lehocky Zsuzsával,Peller Karcsival, Szinetár Dórával, Bereczki Zolival - hogy csak néhány nevet említsek közülük -, de akár a külsős színészekkel, mint például Miklósa Erikával is. Gyakran még a magánéleti gondjaikkal is megkeresnek, sőt a családi problémáikat is elmesélik.

"Egy átlagos háziorvosi rendelést simán elvinnék"

És tud segíteni nekik?

- Nagyon sokszor igen. Nézze, három gyereket neveltem fel. Pontosabban a harmadik, a 13 éves kislányom még épp "felnevelendőben" van, és millió dolog történt körülöttem a világban. Ha nagyon összekapnám magam, egy átlagos háziorovosi rendelést az alap-bajokkal el tudnék vinni és meg tudnám mondani, hogy az adott problémával mi a teendő. Hangszalagi problémákból például tökéletes felkészültséggel rendelkezem. (nevet)

A színészei közül ki járt itt legutoljára?

- Férfiak közül Szerényi Laci, aki egy fiatal színész. A Rómeó és Júliában Rómeót játssza. A nők közül pedig Janza Kati, akivel a nyári programok mellett az életét is megvitattuk. De Dolhai Attila is volt ma bent, akivel egy esetleges szolnoki Jézus Krisztus szupersztár bemutatóról beszélgettünk. Előtte pedig Oszvald Marika rohant be, és lelkendezve mesélte, hogy megnézte dvd-n az "Egy éj velencében" című operettet, és mennyire tetszik neki. Ezt jövőre fogjuk bemutatni, s teljesen odavan. (nevet)

Ha már a beosztottainál tartunk, és a segítségkérésnél: Ön kihez fordulhatott annak idején magánéleti, vagy szakmai problémákkal?

- Szerencsés vagyok, mert az édesapám igazi polihisztor volt. Mindenhez értett, mindenhez hozzá tudott szólni. Énekmesterként számtalan könyve megjelent. Öt nyelven beszélt, és az ókori irodalom ugyanolyan közel állt hozzá, mint a francia felvilágosodás. Hatalmas orvosi könyvtárral rendelkezett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kissé hipochonder volt a drágám, minden betegséget azonnal felfedezett magán, s miután azt kikereste az otthoni szakirodalomból, odahívott magához, és elmesélte. Édesanyám egy rendkívül felvilágosult asszony volt, aki imádott fotózni, és nyitott volt az élet minden területére. Tőlük tanultam messze a legtöbbet az életemben. Manapság is, ha nehezebb helyzet elé állít az élet, olyankor visszagondolok, hogy mit mondanának az öregek. A legnagyobb hálával gondolok vissza a szüleimre. És csak reménykedem abban, hogy a gyerekeimnek képes vagyok tovább adni valamit ebből a szabadszemléletből. Úgy, hogy utat mutatok, de nem kötelezek senkit. Mindenesetre bíztató, hogy a 30 éves, operaházi táncos fiam épp úgy megkeres mindenféle problémával, mint a 27 éves musical színész fiam. És nagy öröm, hogy a kamaszodó Tünde lányom is nyíltan megbeszél velem bármit. Akár a szerelmi problémáit is.

Viszonylag nagy a korkülönbség - 14 év . a fiúk és a lánya között...

- Ne higgye, hogy ez problémát okoz! Tünde állandóan a két fiún csüng, a nagyok pedig imádják, hogy a húguk milyen értelmes és okos. Remélem, egyik fiam sem sértődik meg, ha azt mondom, hogy a kis Tünde rátermettsége és logikai készsége jóval nagyobb, mint az övék volt, pedig ők is nagyszerű gyerekek. Csak hozzá képest valahogy zárkózottabbak voltak ebben a korban.

Milyen apa?

- Kicsit szangvinikus voltam mindig, ugyanakkor nagyon határozott. Pontosan meg volt az elképzelésem mindenről, de meggyőzhető voltam arról, hogy az ne úgy legyen. (nevet)

"A gyerekeim tudják, hogy érzelmileg hamar megfoghatnak"

És meg is győzték?

- Sokszor... Nem tartozom a makacs apák közé. Mindig igyekeztem támogatni a gyerekeim elképzeléseit. Utakat és lehetőségeket vázoltam fel nekik, s maguk dönthettek. Ezt célravezető nevelési elvnek tartom, hiszen a gyerekek így már fiatalon megtanulnak dönteni. Olyan ez, mint amikor valaki nagyon tiltja a gyerekének, hogy fára másszon. Hiába tiltja, úgyis ki fogja próbálni. Inkább döntse el maga, vállalja-e az ezzel járó veszélyt. Én biztosan ott leszek az utolsó pillanatban, és elkapom. A fiúk ezt viszonylag hamar megértették és elfogadták. A kis Tünde már más típus. Inkább mindent a saját maga szerzett tapasztalatokból szeretne megtudni, és nehezebben fogadja el, ha valaki azt mondja neki, hogy az nem úgy van. Saját magam akaratosságát fedezem fel benne. A két fiú nem volt ilyen akaratos. Azt viszont mind a hárman tudják, hogy apát érzelmileg nagyon könnyű megfogni. Néha falhoz is állítanak különböző lelki érvekkel.

Mikor mondták utoljára Önnek a gyerekei, hogy szeretlek apa?

- Máté tegnap, Dávid három napja, Tünde pedig ma reggel. A világ legtermészetesebb dolga, hogy mondjuk egymásnak. Nagyon mély, emberi és ragaszkodó kapcsolat van köztünk. Nincs olyan dolog, amit ne mondhatnának el nekem. A legsötétebb stikliket is. Hiszen tudták, hogy nem a büntetés, vagy a felelősségre vonás lesz a válasz, hanem az, hogyan tudunk ebből kimászni. Amikor például a kislányomnak rumlija van az iskolában, valamelyik gyerekkel éppen összeveszett, soha nem az a kérdés, ki a hibás, hanem, hogyan tudja mindezt helyrehozni.

Nem titok, hogy a gyermekei nem egy anyától születtek.

- Kerényi Ági volt az első feleségem, aki ma a Művészetek Palotájának művészeti előadója. Nagyon helyes asszony. A második feleségem Frankó Tünde operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház érdemes művésze. Nemrég jót szórakoztam, mert balett est volt az Operaházban, ahol Tünde énekelt, Dávid fiam pedig táncolt. Ez félig már családi est volt... Azon kevesek közé tartozom, akiknek óriási szerencséje van a közvetlen szeretteivel - színházi vonalon is. Hiszen mindegyikük tehetséges, a saját erejükből értek el mindent, senkit nem kellett szégyenkezve benyomnom sehová. Máté akadémiát végzett, zenész-szinész szakon, nemrégiben kapott Soós Imre-díjat. Dávid fiam Harangozó díjas táncos, szuper tehetség. A feleségem érdemes művész. Mindegyikkel szeretek együtt dolgozni, és tudom, ha valahová ajánlom őket, velük mindenki jól jár. A kislányom már közölte, hogy színésznő lesz, igaz, azt is hozzátette, meg kell várni, amíg mutál, mert most még nincs hangja... Máté a példaképe, de már azt is kijelentette, hogy ő sokkal jobb lesz nála.

A két egykori Kerényi feleség jóban van egymással?

- Igen. Nem volt ez mindig így, de két okos asszony idővel mindent megold.

Megviselte a fiait a válás?

- Sosem mondták. Amikor az édesanyjukkal szétmentünk, megosztottuk a gyerekeket. Dávid az édesanyjával maradt, a kis Máté pedig velem. Én akkor egy igen komoly nemzetközi karriert hagytam el, mert három évig semmit sem vállaltam el a gyerek miatt. Kizárólag délelőtti próbákon vettem részt, délután már mentem az iskolába Mátéért, aki akkor 6 éves volt. 9-10 éves koráig minden időmet arra szántam, hogy vele legyek. Ma már 27 esztendős, felnőtt önálló férfi. Ennek ellenére időnként a mai napig szeret tőlem pénzt kérni. Amikor úgy jön be az irodámba, hogy "apa milyen jól nézel ma ki", már tudom, hogy "támogatást" szeretne.

Utólag, ennyi év elteltével is úgy gondolja, hogy jó ötlet volt a két testvér megosztása?

- Nagyon jó megoldás volt. Senki nem tett szemrehányást, mert ettől függetlenül sokat volt együtt a két testvér. A volt feleségemmel jó kapcsolatban maradtunk. Tudtuk, hogy semmiben nem akadályozhatjuk egymást. A világon semmilyen probléma nem adódott ebből, de ehhez nyilvánvalóan az is kellett, hogy teljes erővel apa akarjak lenni. Sőt, akkoriban kicsit anya és apa is voltam egy személyben. Ebben az időszakban sokat segített édesanyám is, aki a mellettem lévő lakásban élt.

"Tíz év alatt csak egy embertől váltunk el feszültségek közepette"

Visszatérve a színházhoz: többször említette az itt kinevelt sztárokat. Gyakran kellett az orrukra koppintani? Sok színészt megrészegített a népszerűség?

- Előfordult ilyen, de egy kezemen össze tudnám számolni, hogy kilenc év alatt hányszor. Büszke vagyok rá, hogy azok közül, akiket kineveltünk, mindenki pontosan tudja, hol a helye. És azok, akik nálunk szereztek hírnevet, a mai napig itt vannak, egy embert kivéve. Nyári Zolival - aki ma már az Operaház magánénekese - feszültségek közepette váltunk el - de ugyanakkor az itteni munkájáért kapott Jászai-díjat.

Ez az eset ennyire fájó pont, hogy feltétlenül meg kellett említenie ebben az interjúban?

- Igen, hiszen rettenetes mennyiségű munka volt az ő fejlődésében, és az egyik vezető művészünk lett az elmúlt esztendőkben. Bejárta velünk Amerikát, Japánt, Németországot és Olaszországot is. Jó kereseti lehetőséget biztosítottunk számára, ugyanakkor az is igaz, hogy mindezt nagyon jó munkával hálálta meg. Hatalmas PR-t tettünk alá, s ezért is fáj, hogy megszakadt a kapcsolat. Jó kereseti lehetőséget említett.

Valóban jól keresnek a színészei?

- Nem keresnek rosszul. De nem csak ők. Engem nagyon foglalkoztat, hogy a csapatom tagjainak - legyen az ének-, vagy tánckaros - ne legyenek anyagi gondjai. Viszonylag tisztességes kereseti lehetőségeket tudok biztosítani számukra. Sokat foglalkozunk azzal, hogy megtaláljuk azokat a plusz lehetőségeket, amivel pénzt tudnak keresni. A színházunk nagyon nagy fordulatszámon dolgozik. 550 előadást tartunk egy évben. És ezek között vannak vidéki, illetve külföldi fellépések is.

Úgy gondolja, hogy kifelé menet, ha megkérdezném a színészeket, elégedettek-e a fizetésükkel, igennel felelnének? 

- (nagyon nevet) A világon nincs olyan ember, aki azt mondaná, elégedett. Miért, Ön elégedett a fizetésével?

Én igen.

- Ennek örülök. Ritka fehér holló maga ebben a világban... Visszatérve az eredeti kérdéshez: nem hinném, hogy panaszkodnának. És azt sem gondolom, hogy azt mondanák, nem tudták megtalálni a számításaikat. Hiszen akibe pénzt és energiát fektettünk, s keresett művész lett, azt sok helyre hívják fellépni. Ez pedig, mint tudjuk, nem rossz kereseti lehetőség. Nagyon sok színészünk itt szerzett magának hírnevet. Dolhai Attilától kezdve Janza Katán, Szabó P. Szilveszteren át egészen Bereczki Zoliig. De az operettesek közül említhetném Geszti Veronikát, Peller Karcsit, Szabó Dávidot, vagy Szendi Szilvit,de akár Faragó András "Topy"-t, akik mind az által lettek ismert és elismert művészek, hogy együtt dolgoztunk. Személy szerint én is rengeteget köszönhetek nekik, és a színház is. Mindez azonban fordítva is igaz: ők is rengeteget köszönhetnek nekem és a színháznak.

Hálásak?

- Senkitől nem szabad hálát várni, hiszen nem azért teszünk valamit, hogy az emberek azt hálával viszonozzák. De nagyon sokan jöttek már be ide, és köszönték meg az elmúlt évek munkáit. Tisztában vannak vele, hogy kinek mit köszönhetnek.

Lassan tíz éve irányítja ezt a teátrumot. 2001-ben milyen álmokkal, vágyakkal érkezett ide?

- Amit 9 esztendővel ez előtt a pályázatomban leírtam az elképzeléseimről, az mára mind megvalósult. Létrejött a kéttagozatú színház, vagyis az operettet és a musicalt játszó teátrum. Ma teltházakkal futnak az előadásaink, holott 10 évvel ezelőtt csak félházas volt. Bizonyos értelemben megújítottuk az operett játszást, kicsit átformáltuk, újrafordítottuk a könyveket, a dalszövegeket - ahogyan Shakespeare-t is újra fordítottuk -, és izgalmas, modern játékstílusban játszunk. Sikerült olyan musical-programot kiépíteni, ami döntő többségében az új magyar musical-ekre épül, és magyar szerzők darabjait mutatja be. Tehát a színházunk nem egy Broadway-utánzat, hanem kifejezetten egy mai magyar és még azt is merem mondani, hogy nemzeti közművelődési musical program. Büszke vagyok arra, hogy elsőként sikerült sztárokat nevelnem a színházi történelem elmúlt 20 évében. Olyanokat, akikre újra jegyet vesznek emberek. És ennek az útnak a pozitívumát más színházak is felfogták már. Jelentősen emelkedett a zenei színvonal is, és ma már az operett nem elavult műfaj, hanem egyértelműen hungaricum. Sikerült olyan nemzetközi színházi szövetséget létrehozni, amelynek kohéziós erői mi vagyunk. Rendezőink és a darabjaink bejárják fél Európát. Az a tervem a következő évekre, hogy még magasabb, és még értékesebb színvonalú műveket tudjunk bemutatni. És erre minden esélyünk megvan.