| Hírek (: : A fontos pillanatokra jut időm |
A fontos pillanatokra jut időm
2010.12.06. 14:48
Nemrég megjelent Bereczki Zoltán Álomkép című lemeze, mely teljesen új oldaláról mutatja be a fiatal művészt. A stílusváltás okairól és betelt naptárról beszélgettünk az énekessel.
Nemrég megjelent az Álomkép című szólólemezed. Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
1976. május 2-án született Budapesten, lelenleg színész és énekes. A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is. 2005. június 17-én vette feleségül Szinetár Dóra színésznőt és azóta együtt nevelik Szinetár előző házasságából származó kisfiát, Marcit.
2007-ben bővült a család, megszületett Zora Veronika. 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is. 2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.
Eddig csupa pozitív visszajelzést kaptam mindenhonnan, ami szerencsére az eladott lemezek számán is megmutatkozik. Azoktól is pozitív véleményeket kaptam, akik korábban csak musical-színészként ismertek.
A Kerek egész című számod slágergyanús. Ki segített a hangzás kialakításában és a hozzá tartozó klip megvalósításában?
Producertársam Szabó Zé, akit a hazai popzenében már jól ismerhetnek a zenekedvelők. A Kerek egész egy kiadói választás volt, ezért a későbbiekben szabadon zenélhettünk, ami természetesen azt eredményezte – a visszajelzések alapján –, hogy a választott dalnál sokkal slágeresebb dalok is születtek. Úgyhogy rögtön egy kakukktojással kezdtünk, bár én nagyon szeretem ezt a dalt is és nagyon örülök, hogy tetszik az embereknek.
A klip rendezője Tóth Gergő, akivel közösen találtuk ki a koncepciót. Szerettem volna egy olyan hangvételű klipet csinálni, ami új oldalamról mutat be. Saját szervezésű koncerteken, párszáz férőhelyes klubokban már csináltam hasonló hangzású bulikat, de a szélesebb közönség eddig nem ismerhette ezt az arcomat. Ez egy alacsony költségvetésű klip, de a jó képlátásának és a helyszíneknek köszönhetően ez nem látszik, így nagyon színvonalas klip kerekedett belőle.
Ez egy popos dal. Az egész lemez ilyen stílusú?
Nem. Vagyis ez egy poplemez, de igyekeztem nem egy sémára húzni a számokat. Sokféle hangzásvilág felcsendül, emiatt a számok nagyon különböznek egymástól, azonban a lemez tíz dala mindenképpen egységet mutat.
December 30-án lesz a lemezbemutató koncerted. Hogyan készülsz rá?
Nagy csapattal vesz körüle, úgyhogy mindannyian próbálunk. Ez egy nagyon kreatív társaság: Tihanyi Ákos koreográfus, Gyöngyösi Szabolcs rendező, táncosok, zenészek és meglepetés vendégek dolgoznak együtt velem a show-n. Nehéz ilyenkor bármi konkrétat mondani, hiszen ha elmondanám mi várható, elveszne a hatása. De annyit elárulhatok, hogy a lemezen szereplő dalokon kívül más számok is szerepelnek a repertoáromban. Nagyjából egy százperces műsort szeretnénk összeállítani.
Nemrég feltűntél Lakatos Yvette oldalán a Megasztárban. Hogy érezted magad ebben a szerepben?
Nagyon izgalmas volt, az ember nem minden nap lép fel két és félmillió ember előtt. A felkészülés nehezebb dolog volt, hiszen nekem kellett segítenem Yvettenek. Természetesen tudtam mit vállalok, szoktam nézni a tehetségkutató műsorokat, így Yvettet is „ismertem”.
Nagyon örültem a felkérésnek, én magam is őt választottam volna, mert tehetségesnek és jó hangúnak tartom. Úgy érzem, tudtam neki egy-két olyan dologban segíteni, amire még nem volt felkészülve. Yvette sokra viheti, mert nemcsak tehetséges, hanem szorgalmas is.
Friderikusz Sándor a közös produkció után csúnyán beszólt neked. Nem esett rosszul: mennyire vetted komolyan, amiket mondott?
Nem volt bántó, mert abban a pillanatban nem fogtam fel a súlyosságát. Ahogy azt később Sándor elmondta a bocsánatkérésében, mi valóban időnként egy asztalnál szoktunk ülni egy vacsoratársaságban és tényleg szoktunk egymással piszkálódni. Annak nem mérte fel a súlyát, hogy én abban a helyzetben nem válaszolhattam vissza neki. Ő kiemelt pozícióban ült, én pedig vállalva a megmérettetést a versenyzők "bőrébe bújtam". Volt egy alá-fölérendeltségi viszony, még ha ezt én nem is így fogtam fel.
De egyébként csak mosolyogtam a beszólásán. Két dolgot mondott: hamis voltam és nem jutnék tovább ebben a mezőnyben. Én nem éreztem magam hamisnak, de egy énekes olyan mint egy hegedű: ha egy picit melléhúzol akkor lehetnek hamis hangok, de attól még jól szól.
Akkor nem tudtam megítélni, tényleg volt-e a tűréshatáron kívül eső hamis hang a részemről, ezért úgy reagáltam le, hogy: „Ha így volt, akkor elnézést kérek és majd vissza fogom nézni”.
A másik beszólást illetően nyilván válaszolhattam volna szúrósabban, de nem éreztem helyénvalónak, hogy vitát kezdeményezzek. Annak a feltételezése, hogy nem állnám meg a helyem a megasztárosok között, az tényleg csak egy szurkálódás volt. Éppen az volt a célom, hogy háttérben maradjak, Yvette pedig kilépjen abból a kicsit szorongó helyzetéből, amiben a kiesés közelsége miatt már hetek óta volt. Ha Sándor ebből azt vette ki, hogy én nem, deYvette nála továbbjutott, akkor mi teljesítettük a feladatot.
A rengeteg elfoglaltság miatt, most biztos kevesebb időt tudsz a családoddal tölteni. Ez nem zavarja meg a otthoni békét?
Valóban más időbeosztásban vagyok otthon, mint egy polgári foglalkozású ember. Ez viszont azt jelenti, hogy amikor véget érnek a hajtósabb időszakok az életemben, akkor majdhogynem „ráömlök” a családra.
Akkor annyit tudok otthon lenni, ami kárpótolja a családot. Legalábbis nagyon remélem. Az évek alatt hoztunk néhány szabályt: ha lehet, úgy osztjuk be az időnket, hogy az esti fürdetésre-elalvásra mindenképpen otthon legyünk. A fontos pillanatokra megpróbálunk nem szervezni programot.
A feleségeddel – Szinetár Dórával – közösen készített duett albumotok hatalmas sikert aratott. Terveztek a jövőben újabb közös lemezt?
Szeretnénk majd, de egyelőre még nem látunk el ilyen távolságba. Az a fajta musical duett válogatás, amit az első két lemezen hallhatott a közönség, azt nem szeretnénk tovább vinni. Nem gondoljuk, hogy maradt még olyan kiemelkedő musical duett számunkra, amit még elénekelhetnénk.
Értesüléseim szerint a Rebeccában Dóra játssza a partneredet. Nem okoz ez problémát köztetek?
Előfordult már, de tényleg nagyon régen. Mi 1999-ben, a Nyomorultakban ismerkedtünk meg, ahol partnerek voltunk pár jelenet erejéig. Aztán játszottunk a Sors bolondjai című négyszemélyes vígjátékban is egymás partnereiként, de közel tíz éve valóban nem volt erre példa. Vártuk már, hogy színpadon is újra együtt dolgozhassunk.
A duett lemezünk kapcsán nagyon összehangolódtunk a munka terén is, ezért kíváncsiak voltunk, hogy a színjátszásban ez hogyan fog működni. Szerencsére jól ment, nagyon szerettük a próbákat és élvezzük azelőadásokat is. Az eddigi színpadi munkáinknak, ez az egyik legjobb időszaka.
| |